2009.08.17. 14:30
Evezővel a Mont Blancra és Konyi (Várkonyi Laci) szülinapja 3817 méteren
Elöljáróban csak annyit , hogy két csapattagunk : Máté és M. Gábor evezősök. Ettől persze még nem kellett volna egy evezőt végigcipelniük Európa legmagasabb (vagyis inkább a második- az Elbrusz után) hegyén, de ők megszállottak. S ez a megszállottság szükséges is a 4808 méteres Fehér hegy megmászásához.
A Mont Blanc megmászásához akklimatizáció is szükséges, és ezt komolyan is vettük. Ugyanis akár már 2700 méteren lehet hegyi beteg valaki, sőt akár bele is halhat. Ezt megelőzendő a Gran Paradisora (4061 méter) másztunk fel először. A Vittorio Emanuele Ház felől, ami 2775 méteren áll, előtte pedig egy kristálytiszta vizű tengerszem, ami olyan hideg, hogy csak a legvakmerőbbek merészkedtek bele.
A Ház fölött néhány száz méterrel, már havas minden, ide mentünk gyakorolni, hogyan kell hágóvasban járni és jégcsákányt használni. Aztán olasz pasta és alvás a konténerünkben. Konyi még hajnalig a hágóvasakkal bíbelődött, volt is mit, mert katonai vasak kiválóak ugyan, de újak voltak és a bakancsokra szabályosan rá kellett őket “patkolni”. Arról nem is beszélve, hogy az evezős Gábor lába legalább 48-as volt, tehát a hágóvas épp, hogy ráment méretes bakancsára.
Hajnalban pedig indultunk a szelíd hólejtőkön, melyek nem annyira szelíd módon néhol nagyon jegesek voltak. Tehát hágóvas nélkül csúnya vége lett volna a túrának. De így szépen felaraszoltunk a gleccseren erre a jóindulatú négyezresre, aminek a tetején egy Madonna szobor vár. Még aznap le a parkolóba, aztán a Mont Blanc alagúton át Les Housches-ba mentünk, ahonnan a Mont Blanc normál útja indul. 
Egy morcos kempinges nénivel megvívtuk a harcunkat a Bellevue kempingben, ami a nénitől eltekintve tényleg szép kilátást nyújt. A többi szolgáltatás olyan, amilyen, de legalább olcsó.
Másnap felvonó-vonat párossal feljutottunk a Nid’Aigle állomásra, ahol illik közölni, hogy mikor jövünk vissza, különben nem férünk be a járatra. Ezt mi csak azért nem tettük meg, mert fogalmunk sem volt róla, hogy mikor jövünk majd vissza. A gleccser majdnem az állomásig nyúlik, fantasztikus látvány. A melegtől hatalmas robajjal időnként leszakad egy-egy darab belőle. Az állomáson táblák hirdetik, hogy a felső háznál tilos a kempingezés. Szinte minden évben kicsúszik egy -egy sátor, a szélnek és a rossz rögzítésnek “köszönhetően” és a franciák ezért nem akarnak felelősséget vállalni. (Ennek ellenére persze tele van sátrakkal a tábor...)
Elindultunk a 3200 méteren álló Tete Rousse házba, ahová szelíd, de köves ösvény, majd kevésbé szelíd ösvény vezet. Átszeltünk egy jeges gleccserdarabkát és meg is érkeztünk a házba. Szédületes panoráma van innen a gleccserre. Nagyon kevesen voltunk a házban, a legtöbben rögtön 3800 méterre caplatnak fel, de ez szerintünk nem tesz jót az akklimatizációnak.
A ház amúgy nagyon rendben van, mióta felújították. Úgynevezett biológiai toilett működik benne, amiben nincsen víz (az amúgy itt csak a gleccserből jön, az ásványvíz literje pedig 5 euro), hanem öt pedálnyomással kell a terméket lejuttatni a mélybe. Ez vicces ábrákon el van magyarázva, hogy ne unatkozz....
A francia kislány a házban elmagyarázta, hogy a nagy kuloár (folyosó) nagyon veszélyes, mert nincs benne hó és a kövek szabadon görgedeznek lefelé. Hallottuk... nem örültünk neki...
Reggel nem túl korán fél nyolc körül indultunk felfelé. A jeges részen hágóvasban mentünk, majd a kuloár előtt levettük a vasat. A kuloár olyan, mint az orosz rulett, át kell rohanni rajta, aztán vagy jön fentről kő, vagy nem. Az vagy eltalál, vagy nem. Átszaladgáltunk -kötélbiztosítással , de szerencsére megúsztuk a találatokat. Innen jött az út neheze. A Gouter Fal egy meredek fal, ahol drótkötéllel biztosított könnyű mászással, vagyis ferrataval jutunk fel a házhoz. Ami ilyen magasságban nem is annyira egyszerű. Mi Dusánnal a végén mentünk, jobban esett a lassabb mászás, mint a rohanás. A fiúk az elején elég kemény tempót mentek.
De dél körül mi is felértünk a házba, amit másnak hajnalig nem is terveztünk elhagyni. Itt a gázfőzőinket elővettük és elkezdtünk zacskós kajákat főzni, amihez előbb havat kell olvasztani. Ahogyan elnéztem ez a fajta hegymászás már egyre kevésbé divatos, legfeljebb a lengyelek főzőcskéztek, a többi hegymászó inkább a 24 euros vacsorát választotta. Megünnepeltünk a Svédországba szakadt Krisztina születésnapját, David a Gouter házból magyarul elékelte a Csao Bellát, Konyi segítségével!
A hálótermünk huszonegynehány személyes, az alsó része volt a miénk, amit hamar belaktunk. Az indulást hajnali kettőre terveztük, azt beszéltük meg, hogy Konyi kinéz, hogy milyen az idő, aztán felkelt bennünket. Én is felébredtem és kimentem vele. Irdatlan szél tombolt, legalább 40-50 km/h erősségű és az ég teljesen borult volt. A ház mellett levő vécéig is nehéz volt eljutni, nemhogy a csúcsig. A vécéből ilyenkor ráadásul annak a tartalma visszaszáll a fejedre, ha nem vagy elég gyors. Néhány csoport öltözködött. Konyi a hétszeres Everest mászó tapasztalatával inkább visszamászott az ágyba. Így aludtunk tovább és amikor a többi csoport fagyottan, jégcsapokkal a gúnyájukon visszatért elégedetten nyugtáztuk, hogy jól döntöttünk. Ugyanis senki sem ment fel, a Vallot házból (4300m) visszafordult minden csapat.
Na igenám, de hogyan tovább. Szállásunk már nem volt, ami itt nem annyira vicces. A gouter házban fél évre előre kell foglalni, mert augusztusban minden helyet kiadnak. S a féléves foglalást is két nappal az érkezés előtt konfirmálni kell. Szóval reménytelen volt a helyzet. Márpedig a csapat úgy döntött, ha már itt vagyunk maradunk és másnap megyünk a csúcsra, különösen mert csodaszép időt ígértek. Elkezdődött a taktikázás. Én haverkodtam a francia fiúkkal, hogy vegyenek előre minket a szállások kiosztásánál...Sami a finn-svéd tagja az expedíciónak rájött, hogy ki kell fizetni előre a szállást, ami vagy lesz, vagy nem. Konyi pedig taktikai tanácsokkal látott el minket: minél többen egyenek, vacsorázzanak, mert az a háziak bizalmát erősíti. Vagyis a bevételüket inkább....Két asztalnál tartottuk a “lőállásokat”, felkészülve arra, hogy az asztalokon, padokon éjszakázunk.
Életünk leghosszabb napja kezdődött az asztal mellett. Ettünk és ettünk. Mikor kiderült, hogy Konyi születésnapja ma van David kicsit hitetlenkedett, de aztán a forralt bor és a torta mellé még egy páleszt is tett és megint elénekelték a Csao Bellát. Aztán este hétkor tragédia történt: fel kellett állnunk a vacsora miatt, kb. 140 vendég volt a házban és ebből kb. 120 vacsorázott. ezért az addig féltve őrzött asztalunk mellől fel kellett állnunk, sőt az ebédlőből is ki kellett mennünk. A lépcsőn kucorogva úgy éreztük magunkat , mint a moziban, mai végülis szórakoztató volt. Aztán jött Frank, aki csak félig francia, félig azonban lengyel, és nagyon sármos és hozta a felmentő cetliket: a szobakiosztással. vagyis kinyitottak nekünk egy külön házat, ami a francia Alpin klub tulajdona és valószínűleg csak “vész” esetén adják ki. Hamarosan áthurcolkodtunk, mert éjfélkor akartunk kelni, hogy a népvándorlás előtt induljunk.
Éjfél helyett fél egykor keltünk és fél kettőkor még csak a bolgárok indultak el előttünk. Összekötözködve elindultunk az első kaptatón fölfelé. A gleccseren egy-másfél órán belül elértük a 4200 métert, itt azonban Evezős Gáborunk rosszul lett. (gyanús volt hogy tegnap egész nap aludt, de váltig állította, hogy jól van) Most viszont alig volt ereje és remegett, vagyis hegyi betegséget kapott. Csabának azonnal le kellett őt szállítania alacsonyabb magasságra. Így kicsit elszontyolodva tizenegyen mentünk tovább, a többi csapat is elindult időközben, mert lent már látszottak a fejlámpák. A Vallott Ház (4362m) volt az első nagyobb pihenőnk, mi egy rettenetes gusztustalan bivak (éjszakázásra alkalmas) ház, ahol gyakorlatilag az évek óta felhalmozódott szeméttel senki sem csinált semmit. Büdös és hideg volt itt. Dusán azonban realizálta, hogy a lábát nem érzi, hiába tett a bakancsába melegítő betétet semmit nem érzett. Javasoltuk, hogy mozgassa és elkezdte masszírozni, de ez a láb már nem akart semmit...így eldőlt: ő nem folytathatja az utat. Vagy öt pokrócot összeszedtünk neki és mondtuk, hogy kb. öt óra múlva érkezünk. Itt újabb taktikázás kezdődött, az időközben megérkező csapatok közül valahogy senki sem akart elindulni. Mindenki a másikra várt, hogy a nyomtaposó hálátlan szerepét elvállalja. Aztán végül elindultunk. Előttünk a bolgárok megint. Innen jött a mászás neheze, a kitett gerincek. S köztük a híres Bosses gerinc. Nagyon nagy mélység mindkét oldalon, nem véletlenül haltak már meg a Mont Blanc-on nyolcezren. Egy hete egy litván mászó rántotta le magával a vezetőjét. A gerincen kaptunk néhány 50 km/h erősségű széllökést, ilyenkor eléggé kellett támaszkodni, de azért nagyjából egyenletesen haladunk előre.
Szerencsére nem kellett kerülgetnünk senkit, ami a 10 centi széles nyomban nem is lett volna nagy öröm. Lassan feljött a nap, az Aiguille du Midi balról fantasztikusan festett, ahogyan a kis torony kibukkant a lencsefelhők közül.
Lefotóztuk egymást, Mátét az evezővel. mert ugyan Gábor nélkül, de Máté a szegedi evezősök nevében ide is hősiesen felcipelte az evezőjét. (Amiről egy Arcteryxbe burkolózott / ami egy méregdrága hegymászócucc neve/ angol pasi meg is kérdezte, hogy micsoda. Azt mondtam neki, hogy spéci hegymászócucc.)
A csúcson két percet időztünk, mert láttuk, mi vár még ránk. Lefelé a gerincen legalább százan igyekeztek felfelé, akiket mind ki kellett kerülnünk. A franciák nem voltak túl kedvesek, a vezetők szabályosan kiabáltak velünk, hogy húzódjunk le.
Azért szerencsére hamar leértünk, könnyebb volt, mint reméltük. A háznál összeszedtük Gábort és nekivágtunk a hosszú lefelé útnak. 2400 méterig kellett még leereszkednünk 4808 méterről!!! Dusán félig összefagyva összeszedtük a Vallot házban, szerencsére még vigyorgott!!!Bár lehet, hogy csak ráfagyott a mosoly az arcára:))
Este az ordibálós néni várt minket kempingben, de mosolyogva fogadtuk az "üdvözlést". Aztán Sör és Sör és pizza és palacsinta.... ebben a sorrendben. Jövőre ugyanitt!!!!
12 komment
Címkék: mont blanc
Ajánlott bejegyzések:
-
5+1 extrém éjszakám
-
Az autóban élés 5 szabálya
-
47 km night running race! I worked there as a photographer. Every runner is a hero: tough race! Ice, cold, fog...(sorry it isn't an iPhone photo) #run #trailrunning #fog#night
-
Our 'old style' master in the mountains: Tatra, in snowstorm, Slovakia #storm #slovakia #tatras #mountain
-
Back to home, bovec, Slovenia. The Predil lake is frozen
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
girosz · http://www.girosz.hu 2009.08.17. 17:30:25
blacklord 2009.08.17. 18:58:13
a\' ördög 2009.08.17. 19:17:03
min 2009.08.17. 19:44:31
salamandra · http://www.anikomolnar.com 2009.08.17. 20:29:01
salamandra · http://www.anikomolnar.com 2009.08.17. 20:31:07
min 2009.08.17. 21:07:16
Várkonyi-Himalája.expedíció 2009.08.18. 08:32:16
Miért ekkora ez a szám? A Mont Blanc masszívumot, ahol több tucatnyi nagy csúcs, és ezer körüli mászóútvonal található, nagyon régóta „körbelakják” , három büszke és presztízséhes alpesi nemzet fiai. Elképesztően sokan jönnek ide máshonnan is. Jelenleg Mont Blanc a világ ötödik leglátogatottabb hegye, évente több mint húszezer csúcsratörővel. A hegy Chamonix-ból az egyszerű feljutás képzetét kelti. A legtöbb baleset nyáron, a „tömegek támadása” idején történik. Idén januárban az amerikai climbing és guide site-okon nagy eszmecserék folytak erről, persze nem először. Tavaly pedig nálunk elmélkedtünk erről. www. hetivalasz.hu/cikk/0809/csucsra_jaras
Másik ok, hogy a hegy környéke már nagyon régóta regisztrált, bejelentési szokásokkal rendelkező terület, üdülőhelyként pedig saját hírforgalmi bázissal rendelkezik. Példaként: Már 1751-ben is egy kőomlás miatt, (amely a Lac Vert tavat jelenlegi helyére „rendezte”), a piemonti uralkodó herceg vizsgálóbizottságot küldött ki, amely 6 ember és egy tehéncsorda elvesztéséről számolt be.
Van még egy elgondolkodtató jellegzetesség. A Mont Blanc masszívumban bekövetkezett balesetek és a sérülések száma az utolsó húsz évben arányosan kb. a tizede a teljes alpokbeli hegyi baleseteknek, a halálos végződésű balesetek aránya viszont kb. az ötöde, vagyis itt kétszer gyakoribbak a halálos kimenetelű balesetek. Konyi