Ott ültem a gépben egyedül, előttem a vontatógép. Aosta völgy repterén vagyunk, körülöttem az Alpok hegyei. 

Hónapok óta gondoltam erre a pillanatra, s már hetek óta tudtam, hogy kész vagyok rá. Mégis különös izgalmat éreztem, egy hete éreztem, hogy összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy egyedül leszek a levegőben, mindeközben viszont nagyon vágytam már arra  a pillanatra.  Próbáltam elképzelni, milyen lesz egyedül ott fenn, az én kezemben a gép. Azt csinálja amit én csinálok vele, vagyis nem egészen, repül az magától is, még jobban is talán, de egy biztos:  leszállni biztosan nem fog egyedül. 

Az első szóló repülés után

Leginkább attól tartottam, hogy pánikolni fogok, vagy valamit elfelejtek, amit már ezerszer begyakoroltam. A repülés színtiszta fizika. Vagyis ami nem a fizika, az az ember, a pilóta. A fizika törvényeit nehéz felforgatni, ha valami történhet, az az ember hibája. Vagyis az enyém. 

 

 

 

 

Különös dolog ez a félelem. Én féltem a repüléstől, amikor elkezdtem a vitorlázórepülő tanfolyamot. De amikor először beültem a gépbe egy tapasztalt pilótával épp egy évvel ezelőtt, nem féltem. Rosszul lettem két és fél óra után, mert nagyon turbulens volt a levegő, s arra vágytam, hogy szálljunk le. Vagyis nem mondhatom, hogy az első repülési élmény olyan hatással volt rám, hogy az után csakis vitorlázni akartam volna. De aztán mégis: csak vitorlázni akartam. 

Az első vitorlázás a Matterhorn felé

 

 

 

Ott ültem a gépben egyedül, beleszóltam a rádióba: “India - Whiskey-  Alpha készen áll az indulásra”. És elindult a vontatógép. Mivel egyedül ültem benne és hiányzott az oktatóm súlya, ezért sokkal könnyebb lett és sokkal korábban repült el  a földtől. Szerencsére a magyar oktatóm figyelmeztetett erre, így nem ijedtem meg, hanem szépen visszanyomtam. Miután elemelkedtem a földtöl egyértelmű volt, hogy akkor ezt itt végig kell csinálni. A felszállásról ugyanis még dönthetek, de leszállni kötelező. 

A vontatógép Aosta repterén, várakozunk...

 

 

 

A repülés nagyon nem könnyű, nem olyan, mint autóvezetés, sokan ezt a hasonlatot szokták mondani. Nem, nem autót vezetsz. A repülő repül és szárnyai vannak, az autónak pedig kerekei és azokon gurul. Az autóvezetésben annál nagyobbb a biztonság, minél lassabban mész, a repülésben a biztonságot a nagy sebesség, a veszélyt a kis sebesség jelenti. 

 

Gyorsan kattogott az agyam, amíg nem értük el a vészmagasságot jelentő ötven métert, utána már könnyebb a dolgom, ha elszakad a kötél. De minden simán ment, szépen sikerült követnem a vontatót. 

Repülés Aosta felett 

 

 

 

Sokáig nem értettem a leszállást, mindig elrontottam valamit. Vagy túl röviden érkeztem, vagy össze-vissza rángattam a féklapot, vagy nem húztam fel a gép orrát. Mindegyik fatális. Szerencsétlenségemre egy olyan oktatót fogtam ki, akinek nem volt türelme a hibáimhoz. Egyszer egymás után négyszer szálltam le úgy, mögöttem az okatómmal, hogy egyáltalán nem húztam fel a gép orrát. Fogalmam sincs, hogy miért. Mauro egyre idegesebb lett, a negyedik után ordított, hogy  ő nem érti mit csinálok. Én azt nem értettem, hogy ő miért nem érti, hiszen ő az oktató. 

 

Hazautaztam Budapestre, ahol a Máv repülőklubb oktatói nem ordítoztak, s egy-két farkashegyi leszállás után már kezdtem érteni, hogy mi történik. Bánki Peti, az egyik oktató javaslatára pedig elkezdtem fejben gyakorolni, ami az olasz okatóm szerint marhaság, de nekem működött. A magyar oktatók, meg néhány olasz is azt tanácsolta, hogy cseréljek instruktort. Az utolsó repülésem az olasszal borzasztó volt, már repülés közben is ordíbált, mert valamire azt mondtam, hogy nem. 

Farkeshegyi hullámrepülés, F: Bánki Péter

 

 

 

Aztán mondtam neki, hogy most mással repülnék. Az új oktatóm, Attilio türelmes volt, sokszor mondta, hogy “bravissima”, de ami tényleg számított, hogy rájött, hogy mi a gond. Amikor valamit rosszul csináltam, mindig volt egy megfelelő gyakorlata, s hipp-hopp megszűnt a félelem, vagy valami gát és ment minden. A leszállásnál az segített, hogy a pálya másik oldaláról szálltunk le, ahol kevésbé félelmetes volt a pálya, nincsennek emeletes háza, autók alattam, csak egy szemétfeldolgozó, s legfeljebb a szenyvízbe eshetek bele. Ettől kezdve csináltam a leszállásokat, röviden, hosszan, de elmúltak a gátlásaim. Így már a  másik oldalra is ment. 

 

Az első, mindig az első marad 

 

Amikor lecsatoltam a vontatógépet és egyedül maradtam, mosolyognom kellett. Ugyan nagyon koncentráltam arra, amit csinálnom kell, de leírhatatlanul fantasztikus érzés volt egyedül a csenddel, két szárny tart fenn csak, nincs motorzúgás és nincsen senki más. Csak te, a szél, amiből érzékeled a sebbességed és valahogy biztonságban éreztem magam. 1300 méterre repültem fel, onnan volt 800 méterem repkedni. 850 méteren kezdtem a leszállást, figyeltem arra, hogy szép fordulókat csináljak. A leszállást kicsit elrontottam, visszacsuktam egy kicsit a féklapokat, amitől a gép elemelkedett picit, de aztán sikerült korrigálni. 


Ahhoz, hogy elvezessek egy gépet, az kellett csupán, hogy abbahagyjam az aggódást és csináljam, amit kell csinálni, hogy a gép repüljön. Amikor leszálltam, olyan boldog voltam, mint egy gyerek. Ugráltam a kifutópályán, mint egy hároméves. Amikor eldöntöttem, hogy repülni fogok, tudtam, hogy még nem vagyok készen rá és ahhoz, hogy egyedül tudjak repülni egy kicsit más emberré is kell válnom. Remélem sikerült….

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

salamandra 2016.06.25. 13:35

(Pán)európai piknik

Sokk. Nagy Britannia öregjei a jövő ellen szavaztak, a fiatalok sírnak. Persze vannak fiatalok, akik nem. Félelemből és ostobaságból született döntés. Most nem mennék bele abba, hogy az Unió miért működik rosszul, vannak akik ehhez nálam sokkal jobban értenek. De azt az Európát, aminek hálistennek mi is tagjai vagyunk, szeretem. Tegnapelőtt reggel érkeztem meg a kis olasz házikómba, reggel hatkor indultam, délelőtt tízkor már itthon voltam. Három nap a vibráló Budapesten, ami tele van energiával.

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca
A brit 25 év alattiak 75 százaléka maradt volna... f: Molnár Anikó

Piknik a Szabadság-hídon a naplementében több száz emberrel. Csak. Mert piknikezni jó. A legjobb. Budapesten, Szlovéniában, Olaszországban. Magyarokkal, szlovénekkel, hollandokkal, angolokkal. A földön ülve a Duna felett boroztunk és sós mandulát ettünk. 

 

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország socaLassan lement a nap a Duna felett és minden fantasztikusan színes volt. Ubert hívtam, a magyar kártyámon nem volt épp pénz, gyorsan bescanneltem az olaszt. 

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca
Az angol haverokra várva... Itt még egy Európához tartoztunk. F: Molnár Anikó

Holnap reggel megyek Svájba dolgozni, ahol egy holland cégnek trénerkedek. De két hete még a szlovéniai Soca folyó partján ültem, ahol egy holland és egy szlovén nagyon jó barátommal pisztrángot sütöttünk. A Socán egyre több magyar dolgozik és nem "gazdasági bevándorlók", hanem a többségük azért jön ide, mert ez egy mágikus hely. Aki nem, az úgyis elmegy. A Soca türkiz víze beszippant és nem ereszt. 

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca
A Soca Bovec mellett f: Molnár Anikó

Minden évben többször sütünk itt pisztrángot, sajnos a pisztráng árust feljelentette a sozmszédja, hogy nem ad számlát, így csak ismerősnek árul már. Két euro egy hatalmas és friss hal, kibelezve. 

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca

Megvettük – immár titokban – levittük a partra, tüzet raktunk. Szedtünk pár ehető gyógynövényt útközben, fokhagyma és olivaolaj rá és mehet a tűzre. Főztünk krumplit otthon, így dobtuk  a parázsra, mert így már az is kész van, mire  a hal megsül.

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca
Roli Hollandiából érkezett és tíz éve Szlovéniában él

Roli, a holland hozott dinnyét, amibe a kutyája, aki még kicsi és neveletlen, azonnal belemászott. 

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca
Natasa szlovén 

Tegnap chateltem a szintén szlovéniában élő angol haverommal, aki mérhetetlenül el van keseredve. Ő imád Szlovéniában élni, és az összes üzleti ügye Európához köti, s ha nem lép valamit (házasság, másik állampolgárság) akkor az élete éveken belül biztosan megnehezedik.

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca
páneurópai piknik

Én magyar vagyok, de ugyanenyire európai is. És kedden még mind azok voltunk a Szabadság hídon: angolok, magyarok, spanyolok, olaszok… Én nagyon sokat köszönhetek az Uniónak, az olasozktól megtanultam enni, a szlovénoktól a természet hihetetlen szeretetét és tiszteletét, a hollandoktól angolul tanulok most is és az angolok azok, akik vigyáznak rám... Sorrry for them. Bye Bye Britain! 

piknik  szabadsaghid  szlovénia olaszország soca

Az osztrák-magyar hadsereg egy valódi falut emelt a kétezer méteres meredek hegyormokra. Némi egyensúlyozásra és tériszony-mentességre is szükség van a bejárására. Három csaj: Natasa, Aiga és én: már összeszokott csapat vagyunk. Évek óta járjuk a hegyeket. Natasa szlovén, Aiga északról, valahonnan Norvégiából származik. Szereti a joghurtot ls rajong a szőlőért. Kicsit szokatlan egy szamojédtól.

 

 

Október eleje volt és ez azért különösen jó időszak túrázni, mert egész nap egyetlen emberrel találkoztunk, annál több lóval, bikával, tehénnel, hernyóval. Igen valóságos hernyó invázió volt az ösvényen, találgattuk mi oka lehet, de nem tudtuk megfejteni. A bikákkal jobbnak láttuk nem ujjast húzni, ők persze az ösvényen legeltek, így mi kerültünk. 

 

 

 

 

Háttérben a Kanin

 

 

 

 

Kobarid, azaz Caporetto felől indultunk és a Vrata irányába tartottunk. A cél pedig a Krncica(2140m) hegygerince. Egy keskeny hegyi út előtt parkoltunk le, kb. 800 méteren. Az úton fel lehet menni autóval is, de ezt mi nem tudtuk, így egy órával többet másztunk fölfelé. 

 

 

Ez  a túra összekapcsolható a Krn megmászásával is, de az egy igazán hosszú napot igányel, s az is lehet, hogy bivakolni kell közben. Ami egyébként jó móka, mert ezen a túrán annyi világháborús barlangot keresztezünk, hogy sátorra igazán nincs szükség. A barlangok egy esetleges vihar esetén is kiváló fedelet nyújtanak, de ha villámlik, akkor nem mindegy, hogy hogyan helyezkedünk el bennük. 

 

 

 

 

Ezen a túrán tényleg a történelem egy nagyon meghatározó háborújának közvetlen színterén tapostunk. Tucatnyi bunkeren másztunk át, találtunk bomba darabokat és konzerv dobozokat is és még számos beazonosíthatatlan rozsdás fémdarabot. Valamennyi a harcokból maradt itt.

 

 

 

 

A táj káprázatosan szép, nehéz elkézelni szinte, hogy a harcok közepette ez ne érintette volna meg a katonákat, akiknek persze jobb dolguk is akadt, mint gyönyörködni a hegyekben. 

 

 

 

 

De nem csak szépség van itt, hanem nehézség is bőven. Az ösvények keskenyek, a hegyoldal meredek, a kövek omlanak, s ha az időjárás nem olyan barátságos, mint amilyennek nekünk mutatta magát, van itt villámlás, lavina, kőomlás. 

 

 

 

 

Mi a gerincet követtük végig odafelé, így mindkét oldalsó völgyre ráttunk, ahol káprázatos alakzatokat öltöttek a felhők. Visszafelé a katonai ösvényen jöttünk, így biztosan nem maradtunk le egyetlen bunker látványáról sem. 

 

 

 

 

A szemközti hegyen egy szabályos katonai falu van, megszámlálhatatlan bunkerrel, emeletekkel és ösvényekkel.

 

 

 

 

Túrajavaslat: Ha kétnapos túrát tervezünk, az első nap áljunk meg a gerinc végén a Skutnik csúcsa előtt és keressünk egyet a kényelmes katonai bivakokból. Ágyazzunk meg, és aludjunk, majd a felkelő nap sugaraival együtt folytassuk a túrát a Krn felé. Ha elérjük Kal csúcsát az olaszok bunkereit is láthatjuk, de az osztrák-magyar hadsereg is tüsténkedett itt, alagutat fúrtak, hogy a csúcsot megvédjék az olaszok elől. 

 

Mi azonban visszafordultunk és megpróbáltuk levágni az utat a meredek lejtőn, de az kifogott rajtunk és így visszatértünk a katonai ösvényre. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Verdon kanyon látványába az is beleszédül, aki a tériszonyt hírből sem ismerte. A Franciaország déli részén lévő  kanyon mélyén egy türkiz színű folyó kígyózik, néhol hétszáz méter mélyen is. 

Verdon és a Verdon folyó

Verdon közel ötven éve az európai  sziklamászás Mekkája, aki sziklamászónak tartja magát az Verdonról álmodik. Verdon a megmérettetés maga, hihetetlen meredek falakkal, ahol már az is teljesítmény, ha valaki a falak közelébe, azaz a sziklamászóút “beszállásához” jut. Sokszor nagyobb mutatvány, mint maga a mászás. 

 

Ezért mi a kalandot a Petit Chat, azaz kiscica nevű mászóúttal kezdtük. Ide már két ereszkedéssel (kötéllel) le lehet jutni és a kanyon alja sem egy keskeny párkány, ami Verdonban gyakori, hanem annál kicsit szélesebb “terasz” (ez egy bozótot jelent, nem egy korlátokkal védett helyet).

A mászótársam Anne egy ardeche-i francia lány, nagyon jó sziklamászó, jó fej, kedves és ügyes, vagyis ideális mászópartner. Együtt dolgoztunk egész nyáron Chamonixban (a francia Alpok fővárosa, sokak szerint a hegymászás is itt “született”) egy menedékházban.

Anne a szállásunkon

Verdonban mászni más, mint amihez eddig szoktam. Itt valahogy szédítő a meredekség, félelmetes az ereszkedés, minden húz lefelé. Legalábbis, addig, amíg meg nem szoktam. 

Este La Paludtól, ami Verdon fővárosának számít, pár kilométerre egy fenyőerdőben táboroztunk le, és főzni kezdtünk. Nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek szemet szúrt a hely, egy francia mászópáros egy hatalmas kék felhőcskékkel díszített busszal és egy baszk pár szerényebb, de ugyancsak komfortos Peugeut van-nel már főztek, amikor mi megérkeztünk.

A franciák meghívtak  a közös asztalhoz, így a ratatouille-t, amit mi főztünk “bedobtuk” a közösbe. Nem csináltunk rossz üzletet, mert a francia fiúk ugyan szerény vacsorát főztek, de annál jobbat: tört krumpli, rozmaringgal. A mi padlizsános, cukkinis zöldség-ratatouille-unkkal keverve isteni volt. És a baszk férfi csak ekkor húzta elő a chorizos (spanyol, elnézést, baszk kolbászféle) zöldség-levest és a 15 literes vörösbor tartályt, tele. Jó kis lakoma kerekedett, vadidegen emberek megosztották egymással a vacsorájukat. Megbeszéltük, ki mit mászott, ki mit akar még mászni. 

Mindenki betesz mindent a közösbe

A Verdon kanyon mélyén 25 kilométer hosszan tekereg a Verdon folyó, hatalmas kék, narancssárga, szürke színű függőleges falak között. A kanyon legmélyebb pontja hétszáz méter. Legkeskenyebb pontja hat, legszélesebb része pedig száz méter.

A németek lakóbusza

Verdon leghíresebb mászója egy lépcsőről zuhant le 

Verdon és Patrick Edlinger neve olyen szorosan fűződik össze, hogy csoda, hogy még szobra nincsen a legendás mászónak. Monsieur Edlinger számos nagyon nehéz mászóutat épített Verdon elképesztő falain és ott élte életét a kanyonban, amíg le nem esett egy lépcsőn és meg nem halt. Állítólag azért nem vetette meg az alkoholt, sajnos valószínűleg ez közrejátszott a balesetben. 

A reggeleim a mokkával

Verdonban a mászóélet a hetvenes években pörgött fel igazán, akkor születek olyan utak, mint az Ula, a La Demande és a Luna Bong, amik ma mind világklasszis utaknak számítanak. Olyan szépek, nem feltétlenül olyan nehezek. 

Anne lakóbusza

Másnap mi is egy klasszikus utat választottunk. Hatos nehézségű, szép mászás, egy speciálisan szép repedés mászással (ez azt jelenti, hogy egy pilléren kell végigaraszolni). Lefelé azonban nem találtram annyira szépnek az utat, egy kegyetlenül meredek ösvényen kell lemászni, biztosítatlan lemászásokkal, csúszós köveken. Az út maga kárpótolt mindenért, viszonylag hosszú, könnyű mászás, 11 kötélhosszon át, s a végén szépen kisétáltunk a kanyonból.

egy francia hegyivezető kliensekkel mászta ugyanezt az utat

Harmadik napon, harmadik útnak egy új építésű utat választottunk, a hetes nehézségű (főként traverz) Redressment Discal-t, amit egy jövőbeli klasszikusként emlegetnek a mászóoldalak. Nagyon szép út, de én halálosan elfáradtam benne, valószínúleg már fáradtan is indultam el.  A hetes traverz nagyon szellősen biztosított. A fal közepén vagy éppen, allattad több száz méteres nagy semmi. Végig elég nehéz volt, minden mozdulat atletikus, ami fáradt izmokkal szenvedés. 

Anne és én a traverzben fotó: Jody

Este egy tóhoz mentünk aludni, ami nekem annyira nem jött be, mert a tó piszkos volt, és a parkoló, ahol aludtunk elég forgalmas. Másnap itt hagytuk az autót, s ekkor még nem tudtam, hogy ezzel elég nagy kockázatot vállaltunk. De erről majd  később. 

Éjszakáink Verdonban

A negyedik nap egy könnyű hetes útba szálltunk be, aminek az első két hosszában potyogtak a kövek, egy fejen is talált, mert a sisakom hátra csúszott a homlokomról. Nagyon szép út lenne, ha végig nem potyognának benne  akövek, az utolsó két hossz azonban tényleg megérte, két táblamászás, hetes és hatos nehézségben, olyan igazi verdonos, azaz kompakt sziklán. Amúgy álatlánosságban is igaz Verdonra, hogy nem igazán kezdőknek való terep, mert könnyű utak vagy nincsennek, vagy agyonkoptatott sziklán, kőomlás veszéllyel dacolva kell mászni. Ellenben közepes szinttől maga  a paradicsom, és még annál is csodásabb utak vannak nyolcas szinttől fölfelé. Nem nekem persze…

Anne a Redressement Discal első hosszában

Sajnos azonban Verdon nem csak a sziklamászók paradicsoma, hanem a tolvajoké is. Közel van Marseille, az pedig köztudott, hogy nagy kikötő városok közelében a bűnözés is nagyobb. 

Tolvajok Verdonban

A hegymászók és sziklamászók szeretik a szabadságot és azt, ha ez nem kerül sokba. Ezért aztán  a szálláson spórolandó, kocsiban alszunk. Ám ez azzal is jár, hogy a személyes cuccaidait ellophatják, és Verdon sajnos nem a biztonságáról híres. Egy reggel hatalmas szél fújt, ilyenkor veszélyes nagyfalat mászni, ezért úgy döntöttünk, hogy rövid utakat mászunk. 

Anne autójával mentünk, bepakoltam a fotós cuccomat is, de a komputerem a kocsiban maradt, gondosan betettem az ülés alá, rápakoltam egy dobozt, amiben a kaja és a szemét volt. Mászás után én gyalog mentem haza, mert szerettem volna naplementében fotózni Verdont. A többiek már főztek. Odamentem Anne-hoz, aki közölte velem a rossz hírt, hogy valami történt az autómmal. A “valami” az volt, hogy az ablaküveg betörve és millió apró szilánkra zúzva a földön hevert. Rosszul lettem. Kinyitottam az autót s azonnal láttam, hogy a laptopomat elvitték, benne az összes fotómmal, file-lal, aminek nagy részét nem mentettem sehova. Egész éjjel bőgtem, a törött üvegű autóban aludni olyan  volt, mintha megerőszakoltak volna. Reggel elmentem a rendőrségre, ahol azonnal láttam, hogy soha semmit nem fognak tenni. Guberáltam egy raktáráruház udvarán egy jókora nejlont és betértem egy szervízbe, hogy  segítsenek ideiglenesen beragasztani az ablakot. 

Vegyes emlékekkel távoztam Verdonból, s persze azontúl, hogy mindent mentek, s semmit, de semmi értékeset nem hagyok az autómban, sajnos az a bizonyos "szabadságérzés" is megváltozott. 

PS: az iphone app segítségével egy hónap múlva “megtaláltam” a gépet, már Algériában volt. 

fotók copyright: www.anikomolnar.com. illetve amin én is szerepelek Jody műve

Az Alpokban sem lesz fehér karácsony? Nincs hó. Seholsincs. Nem is lesz. 

Legalábbis karácsonyig tuti nem lesz, és az ünnepek alatt is csak mutatóba. Totális a káosz az Alpok Déli részén, vagyis ott, ahol a legmagasabbak a hegyek, s a legpuccosabb pályák vannak. Ma felmentem gyalog Champolucből (ez a Monte Rosa hegyláncban lévő pályarendszer egyik mutatós hegyi faluja), hogy megmutassam, mi van sípálya helyett. Gáz. Rét, és álló síliftek. 

Kamionnal hozták a havat

 

Kamionnal hordták össze  azt az egy sípályányi havat, amit mutatóba leratrakoltak, hogy mégis kinyithassák a pályát, ha már eladják a szezonjegyeket. 780 euroért.  Minden zárva van, nincs egy lélek sem. Ami nem csoda, hisz minek jönnének síelni, ha legfeljebb kirándulni tudnak az őszi időben. 

Az előrejelzések szerint a hó januárban jön. Valami kevés hó esni fog az Alpok északi részén, de itt délen semmi. Januárban állítólag viszont bőségesen bepótolja azt, amit kihagyott most decemberben.

Szomorú látvány így karácsony előtt több, mint 2000 méteren

Ez persze sovány vigasz azoknak, akik a téli szünidő alatt akarnak síelni, vagy netán pénzt keresni. Mint én. Mert ha nincs hó nincs munka, (síkölcsönző nem működik kölcsönzni akaró síelők nélkül), így egy hónapnyi pénznek búcsút lehet inteni, ami azoknak, akiknek nincs sok tartalékuk elég megrázó.

Úgyhogy marad a hóelőrejelzések böngészése, és a sziklamászás. 

Legjobb tanács talán  tényleg az amit a wepowder weboldal mond: ne remélj semmit, aztán még meglepetés is érhet!