Az alábbi beszélgetés és írás 2011-ben készült:

A  legsikeresebb magyar expedíciós hegymászót az ország igazán azután ismerte meg, hogy két éve egy a Magas-Tátrában elszenvedett balesete után amputálni kellett jobb lábszárának térd alatti részét. Erőss Zsolt, akinek felépüléséről “ A hópárduc talpra áll” címmel dokumentum film is készült, 2010-ben megmászta kilencedik “nyolcezresét”, a  8516 méteres Lhotsét, 2011-ben pedig, amikor a beszélgetés zajlott, a lavina-veszélyes Annapurnára (8091 méter) készült. 

Erosszs1.jpg

Erőss Zsolt mogyoródi házát szépítgeti éppen, miközben a kétéves Gerda a földön krétákkal játszik és megszólal: “apa arról beszélj, hogy én vagyok”.  Erőss Zsolt elneveti magát, de a kérés és a kérdés is komoly. Mit érez amikor a veszélyes himalájai csúcsokon mászik épp, s a lányára, családjára gondol?-merül fel mindenkiben a kérdés. “ Azt mindig itthon kell eldönteni, hogy az ember mit akar, ott kinn már ezen nem lehet gondolkodni. Meg kell feledkezni mindenről, ami itthon van. A hegyen már nem lehet azon meditálni, hogy kell -e nekem hatezer méteres magasságban hatost mászni. ” -mondja miközben lányát figyeli. ( a sziklamászó nehézségeket egy nemzetközi skálán egytől tizenegyig osztályozzák) 

zsolt2.jpg

Erőss Zsolt  szerint szerint nagy hiba az extrém sportokat a magas kockázatú tevékenységek közé sorolni, s azzal “bünteni” az extrém sportolókat, hogy bizonyos  tevékenységek közben elszenvedett balesetek ellátását nem fizetik. A hegymászó úgy véli, ezzel azt üzeni a törvényhozó, hogy a passzív élet az értékesebb. “Akik az extrém sportot elítélik, azok azt mondják hogy az aktivitás nem érték.” - állítja. Szerinte keményen fel kell lépni az “extrém-törvény” ellen, amibe szerinte belefér az, hogy ha valaki megsérül sziklamászás során, akkor mondja azt, hogy öngyilkos akart lenni, mert így más besorolás alá esne. 

“A természetben minden valós, igazi kalandok vannak, igazi megmérettetés. És a fejlett világban a hegymászás tömegsport, mert az embereknek erre van igényük. A hegymászás  kemény feladat és jól el lehet benne fáradni. Sokan már azt sem tudják, milyen elfáradni valamilyen fizikai aktivitás következtében. A síelés azért lett tömegsport, mert nem kell annyira elfáradni benne. A passzivitás nem érték már nyugaton, csak itthon.” 

szöveg és fotó: Molnár Anikó

Van olyan helyzet az életben, amikor csak a következő pillanatért küzdesz, s semmi más gondolat nem jár az agyadban, csak a következő lépés. Ez a túra folyamatosan ezt az élményt adta.  Mindjárt rátérünk a bugyira is...

Arra vállalkoztunk, hogy három nap alatt végigmenjünk az Alacsony-Tátra gerincén, ami Lúzsnyától Certovicáig olyan 45 kilométeres séta, na de nem akármilyen séta.

atblog1.jpg

A gerinc 2000 méteres magasságban húzódik, de folyamatos le és föl menetekkel tarkított, úgy összességében 2500 méter szintet kell leküzdeni csak fölfelé. Amitől a túrán valóban tartani kell az a Tátrára nagyon is jellemző viharos szél, ami télen mínusz húsz fokban akár végzetes is lehet. Ezért nem mindegy, hogy melyik irányban indulunk el, a hátszél ugyanis elviselhetőbb, mint a szembeszél. Léteznek úgynevezett windchill táblázatok, ebből világosan látszik, hogy mínusz húsz fok harmincas széllel kombinálva, már a nagyon veszélyes kategóriába esik, fagyás szempontjából.

1. nap: Liptovská Lúzna ( 717m)– Durkova-ház (1700 m), Szintkülönbség kb. 1200 méter. Távolság 14 km.

Amint kibukkantunk  a Liptovsky Luzna feletti erdőből, még pillanatokra felderengett a nap, s vele együtt a remény, hogy megússzuk a tavalyihoz hasonló 100 km/h erősségű szelet, de ahogy beljebb hatoltunk  a kietlen hósivatagba, a remény  a látótávolsággal együtt oszlott el.

94d588246ea011e2900c22000a1fb715_7.jpg_612x612

salamandraoutdoor készítette ezt a képet.

6be6475e607311e2a94622000a1fbd9f_7.jpg_612x612

salamandraoutdoor készítette ezt a képet.

4c3afdfc5f3111e283e322000a9f1948_7.jpg_612x612

salamandraoutdoor készítette ezt a képet.