Ha az osztrák eisenerzi mentőszolgálat azt írja: a klettersteigek, amikre készülünk le vannak zárva: valószínűleg sokan eltántorodnak.  De minket, salamandrákat nem ilyen fából faragtak: írtunk a hegymászóknak is, akik igen gyorsan igen korrekt választ adtak, amelyből ki is derült mi újság a Hochschwabon. Az eisenerziek ugyanis a Franz-Joseph nevű ( méltán híres)  klettersteigre nem akartak ráengedni, mondván, hogy a drótokat kiszedték belőle. A hegymászóktól viszont megtudtuk, hogy ez egyáltalán nem igaz. A baj az, hogy ez egy pöpec kis ferrata, csak épp nem az eisenerziek építették, hanem a bécsiek. Erre pedig úgy tűnik arrafelé nem szokás büszkének lenni. Szóval mi elindultunk az eisenerziek "eltanácsolása" ellenére. Egy isteni vendégházban szállunk ilyenkor meg, Ilse asszony reggelijeiről és a wellness budoárjáról híres panziójában, ahol a szauna mellé teakeverékeket, és egy báránybőrrel leterített kerevetet is helyezett ez a tüchtig osztrák asszony.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elindultunk első túránkra , az eisenerzer klettesteigre. Ez egy D-s (a vasalt utakat A-tól E-ig szokták osztályozni) nehézségű klettersteig. Már az elején megmutatkozott a D-s nehézség:), mert a falat csak egy 5 méter magas hólejtő leküzdése után lehetett elérni. Itt Konyi elővett 130 literes  zsákjából (amiben mindig minden van!) egy hólapátot!!! És a csajok  előtt lépéseket vágott a hóban!!!

 

Aztán a fal egy rövid felhúzódzkodással kezdődött, majd egy sétaterep következett. Aztán megint érdekes lépcsős rész következik... a fal majdnem végig elég nehéz, különösen az utolsó rész, ahol  kitett ( alattad jó nagy semmi) és csaknem függőleges falon kell mászni. Egy édes kis kémény is jut a végére, de az játszva teljesíthető, köszönhető a beépített létrafokoknak. És a csúcs....mindenki kidőlt, és még nem is sörözhettek...

 

Konyi elment megnézni a lemeneti utat, de azért már tudtuk, hogy mi vár ránk. A lemeneti ösvényt hó fedte, ami ilyenkor életveszélyes. A keményre edződött hó felszíne csúszós és könnyen a szakadék mélyén végezheti benne az óvatlan vándor.. tehát nem volt más választás, mint visszamászni a D-s falon. Nem volt túl nagy a lelkesedés, de más lehetőség sem volt. Dusán már az elején utálta ezt a részt, és a közepén, sőt a végén se szerette meg. Bár a "kínjait" enyhítette egy borsodi származású "szőke ciklonnal", s az első korty után rögvest más szemmel látta a világot és a ferratat (klettersteiget) is.

 

Este a szálláson Tibiék egy több fogásos olasz menüt állítottak elő, s nem csak előállították, de meg is ették!

Másnap ismét korai indulás, és a várható esőre tekintettel két rövidebb, de annál velősebb utat választottunk. Egy hegymászó temető felett vezetett az egyik utunk:))) az út többfelé ágazott, e csodás, ahogyan egy rövid úton is ilyen pályát építettek. Igaz a pálya alján ki volt írva, hogy magán ferrata (pontosabban: privat klettersteig), de tegnap elvileg egy lezárt ferratan másztunk, tehát ezeket a papírokat már nem vettük komolyan...(különben is nem beszélni németül...) szóval elindultam a bal ágon, mert a jobb oldalon egy visszafelé hajló létra lógott, amin háttal lógva kellett volna felfelé mászni....

Ez  bal ág (ami a hegymászó temetőhöz közelebb esett) sem volt egyszerű....a fal közepén egy dróttal rögzített kis pad áll, épp jó helyen.

 

Délután egy egyszerűbb, de látványos ferratara mentünk, de a csapat egyik fele  inkább egy szurdok-túrát választott. Mi a ferratan fölmentünk és hogy ne okozunk csalódást magunknak, le is másztunk ugyanott. Csak a rutin kedvéért.

Este wellnes program:)) sörözés -szaunával.

Aztán a legédesebb fal-at várt ránk: a Franz-Joseph. Ékes felirat díszeleg a fal alján: "A drótokat eltávolították, a klettersteig lezárva". Tényleg érthetetlen....

 

Dusi vidáman vigyorgott, amikor felcsimpaszkodott a legnehezebb kezdeti részen, s lábbal tiporta a tüchtig osztrák feliratot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A ferrata első része igazi hardcore mutavány. Látványnak semmiképp sem utolsó....

Az első rész után egy könnyebb, majdnem sétaterep következett, de csak a következő felszökésig, ahol elkezdődött az újabb hardcore-terep. De csodálatos mászás. A Franz-Joseph remekül megépített ferrata, nem hiába féltékenyek rá az eisenerziek. Nyolc vészpont van az úton, ahova lehet telefonos segítséget hívni, s bár nem próbáltuk ki, feltehetőleg megjelennének a "szívélyes" eisenerzi mentőosztagok.

Irdatlan hosszú út, 760 méter a dróton, nem csoda, hogy elfáradtunk. És a lejövet sem egyszerű. Néhol klettersteig betétek, vagy drót nélküli, de igencsak kitett utak. Jó fáradtan érkeztünk meg, már csak a sörözés ígérete, és a tóban fürdés adott erőt....

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://salamandra.blog.hu/api/trackback/id/tr141142644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.