A Dolomitok mítikus hely, az alpinizmus bölcsője, itt kezdte Messner, Comici, Cassin és még nagyon sok híres alpinista. A Dolomitokban a Schiara (Konyi szerint ejtsd: Siara, de csak azért mert "retro") csoport az egyik legjellegzetesebb vonulatáról híres, tűhegyes csúcsok és karcsú sziklatűk, s a Schiara déli fala az egyik legnagyobb fal a Dolomitokban. Itt élt a közelben Dino Buzzatti.

És itt van az a ferrata: a Zacchi, ami az első via ferrata volt, amit megnyitottak a turisták előtt is. Azelőtt ugyanis csak katonai célokra használták a vasalt utakat. Az utat Luigi Zacchi építette ki a hetedik műszaki ezred katonáival. Az útvonalunk együtt halad az Alta Via nevezetű nagyon népszerű útvonalon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képen a Monte Pelmo, alkonyati rózsaszínben, a Civettáról

A Dolomitok név eredetileg Dolomieu márki, francia geológus nevéből származik, aki ezt a szokatlan kőszerkezetet azonosította. A Dolomitok a benne lévő magnézium miatt szokatlanul rózsaszínes árnyalatok ölt, ezért olyan meseszerűek errefelé a napnyugták s napkelték.

A Schiara csoporthoz eljutni sem egyszerű, kb 8-10 órás autózás után még 3 óra gyaloglás várt ránk a Settimo Alpini Rifugio-ig. De Italiában vagyunk, a háziak, akik rendszerint hegymászók, s vendégszerető fajtából valók, nem csinálnak problémát abból, ha a vendég este 11-kor érkezik meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Schiara éles fogazata

Kísérteties erdőn, egy  érezhetően(éjjel lévén nem láthatóan) gyönyörű kanyon mellett vezetett fel az ösvény. Hosszú tekergés után megláttuk a ház fényeit, s ez, na meg a jó olasz Moretti Birra ígérete adott erőt az utolsó méterekhez. A háziak még vacsorát is adtak volna, de mi beértük a sörrel.  A ház kifogástalan, négyágyas szobák, melegvizes fürdő, igaz négy eurot kóstál egy melegvizes zuhany, de ez is szép 1502 méteren.

Reggel korán indultunk, mert kemény utak álltak előttünk. A Schiara csoport azért is különleges része a Dolomitoknak, mert egy helyen található benne legalább öt igen nehéz via ferrata út, s mi ebből hármat  akartunk egy nap alatt bejárni.  Körülbelül egy órás túrával értük el a Zacchi utat. A ferrata egy kis barlangból indul, amelyben egy rendívüli, modern freskó is van. 1800 méterről indult az utunk egy szűk kéményben, melyből egy párkányra egy létrán kapaszkodunk ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Innen látszik a Marmol ferrata is , amin visszafelé ereszkedtünk. Egy 15 méteres nehéz kéményrész után meredek sziklatűk között haladunk. Alattunk a mélység és innen látszik Gusela del Vescova 40 méteres monolitoszlopa is. (Erre egy klasszikus hegymászóút vezet.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt van egy kis piros  fémbivak, ami vihar esetén nagyon jól jöhet. Volt benne sajnos üres borosüveg is, és néhány ágy. A Monte Schiara csúcsára a Berti ferratan mentünk tovább egy keskeny repedésen, ez nem is volt egyzserű mászás. Majd egy kis hágóba értünk, itt ahonnan létrák segítségével érünk fel a csúcsra. A csúcson tömeges alvásba kezdtünk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És végrehajtottunk egy különleges szertartást is.  Konyi szerint ugyanis, aki  a Schiara csúcsára ér és a közelmúltban névnapját ünnepelte, vagy egy kiadós verést választ, vagy egy hétig a társak által adott névvel él tovább. Így  fenekelték el Juditot , s így kaptam én a Atomfaros Cseknő nevet. Flóra pedig Varangyka lett.

Az alvás által elvesztegetett időnek meg lett a böjtje, mert lefelé jobbról  csodaszép viharfelhők gyülekeztek. Én mindent szeretek a hegyekben, csak a villámlást-dörgést nem annyira. Pláne, ha épp egy villánhárítóra van kötve az ember!!!! És itt most dörgött-villámlott.

Szerencsére  az égiek nem áztattak el bennünket, mert még az út fele hátravolt. A Sperti ferratan kapaszkodtunk lefelé, ami  legalább olyan nehéz volt, mint felefelé mászni, ez ugyanis a környék legnehezebb ferrataja, C/D-s nehézséggel.  Sok kémény-mászás lefelé, törmelékes, omladékos részeken. Este 9 körül értünk vissza  aházba, s mikor a háziak meghallották, hogy a Spertin lefelé jöttünk, kicsit idegeseknek tűntek.... Azt mondták, az egy veszélyes út. Valóban az, igen óvatos mászást igényel és a kőomlás veszélye is nagy. Másnap annyira fáradtak voltunk, hogy a ferrata helyett egy könnyebb túrát választottunk és megnéztük a Schiara déli falát, ami az egyik legnagyobb déli fal a  a Dolomitokban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És még le is kellett ereszkednünk az autókhoz, hogy átmenjünk a gyönyörű Alleghebe, ahol egy brutálisan jó campeggioban szálltunk meg. A mosószobában fűtés is volt, úgyhogy azt a luxust is megengedtük magunknak, hogy kimostuk a túracuccainkat(Tibinél volt spéci lélegzőanyagokhoz való mosószer!!!!).

Másnap  felvonóval mentünk a Civettára( a Bagolyra),  s a felvonótól  másfél órára lévő Coldai Rifuggioig. Itt kiderült, hogy szerencsére nem kaptam meg az emailt, amiben közölték, hogy nincs tíz helyük számunkra, s most mégis van... de ekkor még nem tudtuk, hogy mi vár ránk....

Kávé, capuccino és kaja, aztán indulás a Civetta  3219 méteres csúcsára, amely  a Dolomitok ötödik legmagasabb csúcsa. A via ferrata Alleghesi nem túl nehéz viszont több, mint 800 méter, tehát nagyon, de nagyon hosszú. A kilátás viszont pazar. A csúcs valahogy sosem akart közeledni, és este hat volt, mire felértünk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit időztünk, aztán nyomás lefelé... Mi tudtuk, hogy milyen a lejöveti út, de  a többiek szerencsére még nem, mert akkor talán el se indulnak.... de a Dolomitok ilyen. Lefelé sem adja  könnyen magát.  A csúcs alatt egy órányira  a Rifugioban győzködtek minket, hogy ne menjünk le ma, de hát minden cuccunk lent volt... és reményeink szerint a szállásunk is. A fenti házban  pedig eléggé tömve volt az egy légtérben lévő "háló". 

Elindultunk tehát lefelé, s három óra gyötrelmes gyaloglás után, a sziklafalban, dróttal biztosított részeken s törmeléklejtőn, s egy hófalon átkelve:  besötétedett. S még sehol sem voltunk... Konyi időnként előrement a jeleket keresni, s időnként egy-egy hómezőt kellett keresztezni. Ez sötétben , kifáradva nem is volt olyan vidám....Még hátravolt egy egy drótos  rész, amit már vaksötétben éjfélhez közeledve kellett megtenni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Éjfél volt, mire megpillantottuk a ház fényeit. S fél egy mire megérkeztünk a bezárt házhoz. Ugyan fenntről telefonáltam, hogy későn érkezünk, de senki semn  várt minket. Nagy nehezen csengetésre kitántorgott egy ittas  idős Úr, s elmagyarázta, hogy hülyék vagyunk. Ok. De szállás?  Hát azt ők kiadták, de mehetünk a bivak-házba. Ez egészen pontosan egy dohos falú kis házat jelentett, ahol 3!!!! emeletes ágyak voltak: Szegény Tibi már a nagy nehezen kiverkedett sört sem kérte. Pedig  a becsicsentett papa két üveg sört is elejtett, mezítláb átgázolt az üvegdarabokon, s amikor ijedten segíteni próbáltam rajta csak legyintett: naná hát hülyék vagyunk szerinte...si-si siamo.... de hát: dolcevita

A bejegyzés trackback címe:

https://salamandra.blog.hu/api/trackback/id/tr851338937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2009.08.31. 15:15:28

Felelőtlenek voltatok,hogy nem fordultatok vissza amikor már tudni lehetett,hogy rátok sötétedik.Szerencse,hogy megúsztátok baleset nélkül.Ahoj!

salamandra · http://www.anikomolnar.com 2009.08.31. 15:21:13

@taxi33: talán igazad van.. de a fölfelé utat még szintidő alatt teljesítettük, a lefelé út lett duplája szintidőnek..onnan pedig már csak lefelé lehetett "menekülni". A visszafordulás különben sem egyzserű: egy egy falon lefelé mászni sokkal-nehezebb , mint a lefelé vezető ösvényen lejönni. Tehát elméletben, ésszerűbb felmenni és a könnyebb ösvényen lejönni, mint visszafelé mászni a ferratan. Ehhez ugyanis nagy gyakorlat kell. De köszi az aggódást!

Első mohikán 2009.08.31. 15:33:26

Valószínűleg igazad van,Te ismered a viszonyokat.Én nem kockáztattam volna,inkább kihúzom reggelig a Rifugióban(?),még ha kényelmetlen is.Hangulatosak a képek,élőben bizonyára még lenyűgözőbb volt.Gratulálok!