2010.03.31. 08:00
Sítúra hóviharban a Stuhleckre és a Salamandra völgybe
Nem indult könnyen ez az út, Csaba belázasodott, de mivel egyedül ő ismerte a terepet, lázasan is jött. Az ausztriai Puchbergben (633m) volt a szállásunk, egy tüchtig osztrák panzió. Remek vacsora és vörösbor kíséretében én még mindig csak az Aconcaguáról tudtam beszélni. És az argentínokról... mély nyom, talán el sem múlik soha. Másnap a Stuhleck(1782m) tövébe indultunk és itt olyan csodát láttam, hogy napokig nem tértem magamhoz. A síkölcsönzőben a roppant jó fej és jóképű Martin gyakorlatilag a legújabb sítúraléceket adta oda nekünk, bakanccsal, fókával (ez egy szőrös ragasztószalagos csík, amit a síléc aljára ragasztunk, ezáltal az nem csúszik vissza felfelé menet a havon) bottal napi 10 euroért, két napra úgy, hogy semmi igazolványt és kauciót nem kért!!!! Ezzel szemben Magyarországon az egyetelen hely, ahol sítúralécet lehet kölcsönözni bakancs nélkül(!!!!) 60 000 forintot kér kaucióként.
A Stuhleck utolsó szakasza
Szóval a pöpec léceinkkel elindultunk a Stuhleckre. Eleinte egy dózerúton mentünk a síléccel, ahol érdekes módon csak magyar autókkal találkoztunk, amelyek miután rájöttek, hogy a havas úton nincs sok keresnivalójuk, tolatva próbáltak visszatérni a Stuhleckben lévő parkolóba. Hamarosan letértünk az útról és próbáltunk az erdőben utat törni. Ez egy darabig ment aztán inkább visszatértünk a szerpentinre. Innen hamarosan az erdei ösvényre tértünk.
A Stuhleck erdei szakasza
Egyre több osztrák előzött minket, mentségünkre szóljon , hogy ők biztos minden hétvégén itt tolják. Hamarosan egy házhoz értünk, ami azonban zárva volt. Így tovább síeltünk felfelé. Helyenként elég durva volt a terep, meglehetősen nehéz volt síléccel mászni. Ilynekor irigyletük Csabát, aki snowboarddal a hátán, hótalppal a lábán jött. A boardot mérnöki pontosággal kb. 5 gumipókkal Lacival együtt eszkábálták fel a hátizsákra. De valóban nem mozgott.
Csaba és az 5 gumipókkal rögzített boardja
Az erdőhatár után igazi durva alpesi széliharba kerültünk, a szél által jeges-firnesre munkált havon nagyon csúszkáltunk. Néha még két lábon állni is nehéz volt, nemhogy haladni. De azért gyönyörű volt a jeges táj. A házig tartó utolsó száz méter horror volt, szegény Szilvi küzdött rendesen.
Szilvi becsülettel küzd a 100 km/h-ás szélben
De megérkeztünk és azonnal forró leveseket és forralt bort kértünk. Egy órát engedélyeztünk magunknak, illetve Csabi nekünk. Aztán nekivágtunk a lefelé vezető útnak. De már későre járt ezért úgy döntöttünk, hogy átkelünk a csúcson és a pályákon síelünk le.
A Stuhleck csúcsa hóviharban 
A menedékház, ahol nem jó se a leves, se a forralt bor
A pályákon senki nem volt, mivel a szélvihar miatt álltak a felvonók. A többiek vadul síeltek le, én az erdei útra (amin a könnyebb pálya ment) szavaztam inkább, és a fenyvesek között csúsztam le.
Stuhleckből Puchbergbe mentünk vissz a szállásra, ahol jót vacsoráztunk. A Pension Schmirl nagyon jó kis hely, bár nem túl olcsó (fejenként 31 euro). Hatalmas szobák és tüchtig minden. A faluban (Puchberg) sok látványosság nincsen (egy vár-rom és egy fűrészmalom), de a Salamander vasút innen indul a Schneebergre. A végállomástól pedig ezer túristaút indul. Itt vannak remek magyar nyelvű túraleírások. A lap alján egy térkép is van.
Reggel szakadt a hó. Nem kicsit, nagyon. Már az utakon is állt kb. 30 cm friss hó. Ezért úgy döntöttünk, hogy a biztosan lavina veszélyes Schneeberg csúcsa helyett inkább a Salamander vasút Losenheim-i felső állomásához túrázunk, szintén a Schneeberg hegyen.
Hóviharban a Schneebergre
840 méterről 1210 méterre kellett felcammogni túraléccel. Először az erdőben próbálkoztunk, de nagyon nehéz volt a friss hóban megtalálni az ösvényt, ezért hamarosan a pálya szélén sítúráztunk felfelé. Nem voltunk egyedül, az osztrákokat nem zavarta a hóvihar, vidáman caplattak fel a sílécükkel. A felvonók természetesen nem mentek.Ezért síelők nem voltak a pályán. A felvonóállomás felett van egy nagyon kellemes ház, az Edelweis (havasi gyopár) Haus. Ilse a ház asszonya mosolyogva fogadott minket, remek csokoládét főzött, Laciék virslit ettek frissen reszelt tormával és mustárral. Egy órás pihi után a pályákon a friss szűzhóban síeltünk le. Isteni volt. A parkolóig csúsztunk, aztán a kölcsönzőt útbaejtve indultunk haza. Tudnak valamit az osztrákok, hóviharban sem kell punnyadni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
soroslo 2010.03.31. 12:34:39
Jövőre én is kipróbálom.
Milyen a túraléccel lesiklani?
TottaKár 2010.03.31. 13:40:00
Megmondom őszintén hogy nagyon irigyellek most. Nekem régi vágyam eljutni a havas csúcsokra de még nem volt alkalmam rá sajnos.
Nyáron már voltunk túrázni Salzburg környéki hegyekben, az viszont szuper volt!
;-)
Üdv.:
Totta
cámpuszmadár 2010.03.31. 14:13:27
van kéremszépen itten egy remek szakblog:
foka.blog.hu
egyébként a sízési élmény szempontjából semmi különbség a túra és az alpesi léc között. Ugyanúgy létezik kárv mindenféle rádiuszokkal a túralécek között is.
Leginkább a bakancs adja a különbséget, mert a túrabakancs könnyebb rövídebb és kevébé szokot merev lenni.
salamandra · http://www.anikomolnar.com 2010.03.31. 14:27:26
Köszi:)Síelni valóban ugyanúgy lehet a túrasível, mint a lesiklóval. Az enyém sima carving léc, csak hajlékonyabb és persze a kötés más, hogy felfelé lehessen vele menni: a sarokrész nem fixált állapotban mozog, sőt 3 fokozatban állítható a lejtő meredekségtől függően. A túrasíbakancs talán nem könnyebb, az enyémnek darabja ugyanúgy 3 kiló felett van. A különbség igazából az, hogy a túrasíbakancs talpa egy igazi "vibramtalp", amire hágóvasat is lehet tenni, amivel aztán lehet olyan terepen menni, ahol sível már nem tudunk. Persze állítható is (walk/ski)két módozatba, de ezt már egy lesikló baki is "tudja".
üdv: Anikó