Konyiék a kettes tábor felé tartanak: 7800 méteren állítják fel a sátrakat. Aztán vissza szeretnének térni az Előretolt Alaptáborba 6400 méterre. A visszatérés azért nagyon fontos, mert így lehet akklimatizálódni. Egy magasságot először megmutatnak a szervezetnek, aztán lemennek kipihenni a megterhelést. Így legközelebb, amikor ugyanazt a magasságot elérik már a szervezetük felismeri azt, olyan ez, mint az immunizálás. Így ingáznak le fel egészen az utolsó csúcstámadásig, amikor egy rohammal törnek a csúcsig.  A hegymászók március végén indultak el, hogy oxigénpalack nélkül első magyarként álljanak a világ tetején.

 A hegymászók a Hotel Californiában pihennek a kettes tábor kiépítésére

 Így építették tehát ki a táborláncot az Alaptábotról kezdve:

"Kora délután híre ment, hogy egy kartondoboz alma érkezett a sátorvárosba. Némi alkudozás után megvettük. Szintén ekkortájt, amikor még finomam sütött a nap, Konyival kiültünk a lócára, a sátor-fogadónk elé. Mint egy western, vagy egy egzisztencialista dráma: negyed óránként, lassan szóltunk valamit a másikhoz. A válasz rendszerint mindent értő hümmögés volt. Közben a szél kavarja a port, szivarom fanyar füstje száll, lábam pedig csendben ázik egy sárga műanyag lavórban gőzölgő meleg vízben. Ilyen egy pihenőnap."-ezt Klein Dávid írta, még az Alaptáborban.

Az alma vagy más, de tény, hogy  valami megártott Konyi (alias Várkonyi Laci) gyomrának. mert amikor az egyes tábort (7000 méter) állították volna fel, Konyi egy óra mászás után kénytelen volt visszafordulni.

Konyi pihen gyomorpanaszai miatt

Így először csak Klein Dávid ment fel  7000 méterre(az egyes táborba), ahol kijelölte a sátor helyét. Aztán ő is visszatért az Alaptáborba(5300méter).

 Annyi expedíció van ahegyen, hogy ki kellett parcelllázni a sátorhelyet

 

Dávid szerint "besétáltak az Előretolt Alaptábor csapdájába, ami magyarul annyit tesz, hogy kényelmesek voltak. Úgy tervezték, hogy minden magaslati tábort egy lendületes rohammal érnek el, aztán a magasságból alacsonyra, vagyis az Alaptáborba térnek vissza két napos pihenőre. De a fárasztó munka után csábítóbb az "Előretolt Alaptábor" magassága, ahonnan nem kell újra újabb fárasztó utat megtenni a magaslati táborok felé. Ott is van konyhasátor, kötzösségi sátor, szakács. A probléma az, hogy míg 5300 méteren, vagyis az Alaptáborban a szervezet regenerálódik, addig 6400 méteren, vagyis az EAT-ban, a szervezet leépül. De aztán Konyiék jobb belátásra tértek és visszatértek az Alaptáborba: pihenni. Később aztán Koyni is megggyógyult és jó erőben indult el az egyes táborba felvinni a sátrakat: erről született ez a napló.

 

Konyi naplója még április 20-ról: Hajnali 5-kor diszkréten kikaparom Dávid sátra alól a méteres bambusz karókat és próbálok ugyanilyen diszkréten megindulni a Hegy felé. Jók az esélyeim, ma én készítettem a reggelimet (halászlé kockából levest), és az út eleje is ismerős már. Elérem az oldalmoréna végét, magam mögött hagyom a sziklákat és rálépek a gleccserre. Hágóvasat veszek és elindulok a „beszállás” (a technikai nehézségek kezdete) felé. Még messziről felosztom, negyedelem, ötödölöm a falat, hogy majd meg tudjam becsülni, melyik fordulónál mekkora táv van még előttem. A kezdeti első lejtőn jeges foltok fogadnak, később azonban – szerencsére – ezek ritkulnak, majd eltűnnek. A meredekség ismerős, a kötélvezetés is többször visszaköszön. A nap egyelőre gyengén süt, így piheruhában mászom. A fejem, tüdőm rendben van, de az ütemváltásoknál fellépő kaparó köhögés persze most is velem van. Nagy megkönnyebbülés, amikor az út kétharmadánál az utolsó irányváltó fordulót is elhagyom. Az út innen kezdve meredekebb és lélekszaggatóbb, de tudom már, hogy a nyereg csak karnyújtásnyira van. Hopp! – úgy látszik idepottyant egy alumínium létra a nepáli oldalról (hisz ott használnak rengeteg ilyen létrát), de itt csak egy keskeny hasadékot ível át a könnyű alumínium szerkezet.


Odafent keresem a parcellánkat, s a jó leírás alapján meg is találom. A parcella egyik sarkát egy hólapát, másik 3 sarkát egy 3 tagból álló túrabot 3 részre szedett tagjai jelölik. Dávid ezek közé feszített egy sárga kötélgyűrűt. Elkezdem a kialakított helyen a sátor felállítását. Az időjárás nincs segítségemre, hóesés és enyhe szél kerekedik, de egy óra múltán már délcegen áll a sátor, s megvan az aggályos, aggodalmas feladat is: rögzíteni a sátrat, hogy a szél el ne rabolja. Úgy érzem, jól sikerült.

Lefelé eleinte viszonylag erős tempót diktálok, de hamarosan a tüdőm, szívverésem figyelmeztetnek, ez nem versenypálya, és normálisabb tempóra váltok. Az utolsó kötélhossz közben rádión beszélgetünk Dáviddal. Közlöm, hogy én mindjárt elérem a gleccsert és javaslom, hogy eredeti tervének megfelelően még az este induljon el az Alaptábor felé, én holnap reggel követem majd őt.
 

 Az egyes tábor 7000 méteren

Az egyes tábor után a Hotel Californiában pihentek.Itt áldotta meg őket április 19-én Pemba láma és valamennyi expedíciós eszközt is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://salamandra.blog.hu/api/trackback/id/tr611952590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2010.04.27. 11:21:31

Az a szivar remélem nem lett meggyújtva...

MaCS_70 2010.04.27. 12:01:00

Hajrá Fiúk!

Seregi Tamással mi a helyzet? Ő hogy van?

MaCS

virtualista 2010.04.27. 13:54:11

Hajrá, egyre izgalmasabb!

Bagameri_ 2010.04.27. 21:38:56

@MaCS_70:
Tamás most írt a facebookon.

Bagameri_ 2010.04.27. 21:56:49

http://www.facebook.com/home.php#!/pages/Everest/107976482558840

Bagameri_ 2010.04.27. 21:57:53

Ha esetleg nem látod, elküldhetem a komplett bejegyzését.