A Millstatter See fantasztikus fényekben gyönyörűnek és piszok hidegnek látszott, amikor jó magyar szokás szerint utolsó pillanatban beestünk a döbriachi versenyközpontba. Nevünkön szólítottak a szervezők: "Attila, Csaba és Anikó"- üdvözölt minket  Christian, aki nem csinált problémát abból, hogy este nyolckor lezárult a nevezés. Beneveztük csapattársunkat (x2s Kona Team) Poór Brigit is, aztán csekkoltuk a vizet, amiről az osztrákok azt állították, hogy húsz fokos. Persze... nekik...

 

Hamarosan kerestünk egy jó kis sátorhelyet a közeli erdőszélen.Én jól ismertem az erdőt, néhány hete is itt ferrataztunk, úgyhogy tudtam a jó kis mosdóhelyről is. Az asztalokat a fa alatt persze Sipi vette észre. Szóval sátrat vertünk, a másik sátorponyvát pedig a bicajokra terítettük, mert gyanús felhők gyülekeztek az égen.

 

Másnap letekertem a faluba tejért, kicsit félve hagytam a bolt előtt a bringát ( rossz reflexek), de nem volt miért aggódni. Aztán komótosan megreggeliztünk az erdőben, majd sátrat bontottunk és letéptünk a verseny helyszínére, a tópartra. Jó sokan voltak már, csaknem telve volt a parkoló. Itt ismertem meg Zenot, az olasz csapat versenyzőjét:))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felöltöttük a neoprén ruhákat, pontosabban belepaszíroztuk magunkat, mert egy ilyen szerkóba az ember csak komoly tortúra után fér bele. Enélkül a ruha nélkül  pedig elég hideg lett volna a "húszfokos" tó, amit most már osztrák házigazdáink se taksáltak 18 foknál melegebbre.

 

11-kor rajt. Itt volt a korábbi téli trialtlon világbajnoknő: Carina Wasle, aki az Xterra versenyek legeredményesebb résztvevője. De a férfi mezőny sem volt gyenge: Michi Szymoniuk volt az abszolút esélyes és számos más élveryenyző is a rajtnál volt: Achim Mörtl. Daniel Müller, aki tavaly több magyar versenyen is megfordult és egyre jobb eredményeket ér el. Szóval elindult a verseny, az úszásnál én kissé sokkot kaptam, első nyári triatlon versenyem lévén szokatlan volt, hogy mindenki gőzerővel csapkodja a vizet az orromba... jobb volt inkább elengedni őket így legalább levegőhöz jutottam, a többiek szépen haladtak eközben. Brigi harmadikként ért ki az úszásból, de ő hosszútávon ment. Sipi és én rövid, azaz sprinttávon indultunk. Valahogy túléltem az úszást és ezután jött a bringa. A szervezők ordibáltak, de csak harmadszorra értettem meg, hoyg a depon kívül szabad csak felszállni a bringára. A pálya a rövidtávon közel sem volt olyan kemény, mint a hosszún, de azért így is voltak benne technikás részek. De amúgy kellemes és jól járható 15 kilométer volt. A nap kegyetlenül tűzött, szinte kívántam az erdei részeket. A bringa után még 5 kilométer terepfutás volt, igazán élvezetes pályán, némi "sziklamászás", csúszós lejtővel vegyített terepen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az utolsó két kilométer volt csak unalmas, egyenes szakasz a tűző napon.  Mikor beértem Sipi (Sipiczki Csaba) már rég bent volt. Rekordidőt ment és első lett rövidtávon. Az csak hab a tortán, hogy annak ellenére, hogy szarnak éreztem a teljesíményemet, ez elég volt a második helyre. 

Tömtem magamba vizet és dinnyét, aztán felmentünk a pályára, hogy Attilának és Briginek szurkoljunk. A hosszútávon még javában hátra volt a táv jó része ugyanis. Jött is Brigi nemsokára épp a patakban futásra értünk fel szurkolni. Aztán jött Zeno is, aki volt annyira olasz, hogy a második futókörénél is azzal viccelődött, hogy majdnem lehúzta a gatyáját:)) Brigi végül harmadik lett,  a női versenyt Carina Wasle nyerte, de a negyven kilos csaj tényleg elképesztően megy. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Attila (Bárdi) is jól ment, nem sokkal Brigi után futott be. A verseny után Sipi leugrott a torony tízméteres palánkjáról, mert megígérte.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán átvettük a kupákat...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

és elindultunk Szlovániába tekerni:)))

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://salamandra.blog.hu/api/trackback/id/tr211193628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása