Az alábbi beszélgetés és írás 2011-ben készült:

A  legsikeresebb magyar expedíciós hegymászót az ország igazán azután ismerte meg, hogy két éve egy a Magas-Tátrában elszenvedett balesete után amputálni kellett jobb lábszárának térd alatti részét. Erőss Zsolt, akinek felépüléséről “ A hópárduc talpra áll” címmel dokumentum film is készült, 2010-ben megmászta kilencedik “nyolcezresét”, a  8516 méteres Lhotsét, 2011-ben pedig, amikor a beszélgetés zajlott, a lavina-veszélyes Annapurnára (8091 méter) készült. 

Erőss Zsolt mogyoródi házát szépítgeti éppen, miközben a kétéves Gerda a földön krétákkal játszik és megszólal: “apa arról beszélj, hogy én vagyok”.  Erőss Zsolt elneveti magát, de a kérés és a kérdés is komoly. Mit érez amikor a veszélyes himalájai csúcsokon mászik épp, s a lányára, családjára gondol?-merül fel mindenkiben a kérdés. “ Azt mindig itthon kell eldönteni, hogy az ember mit akar, ott kinn már ezen nem lehet gondolkodni. Meg kell feledkezni mindenről, ami itthon van. A hegyen már nem lehet azon meditálni, hogy kell -e nekem hatezer méteres magasságban hatost mászni. ” -mondja miközben lányát figyeli. ( a sziklamászó nehézségeket egy nemzetközi skálán egytől tizenegyig osztályozzák) 

Erőss Zsolt  szerint szerint nagy hiba az extrém sportokat a magas kockázatú tevékenységek közé sorolni, s azzal “bünteni” az extrém sportolókat, hogy bizonyos  tevékenységek közben elszenvedett balesetek ellátását nem fizetik. A hegymászó úgy véli, ezzel azt üzeni a törvényhozó, hogy a passzív élet az értékesebb. “Akik az extrém sportot elítélik, azok azt mondják hogy az aktivitás nem érték.” - állítja. Szerinte keményen fel kell lépni az “extrém-törvény” ellen, amibe szerinte belefér az, hogy ha valaki megsérül sziklamászás során, akkor mondja azt, hogy öngyilkos akart lenni, mert így más besorolás alá esne. 

“A természetben minden valós, igazi kalandok vannak, igazi megmérettetés. És a fejlett világban a hegymászás tömegsport, mert az embereknek erre van igényük. A hegymászás  kemény feladat és jól el lehet benne fáradni. Sokan már azt sem tudják, milyen elfáradni valamilyen fizikai aktivitás következtében. A síelés azért lett tömegsport, mert nem kell annyira elfáradni benne. A passzivitás nem érték már nyugaton, csak itthon.” 

szöveg és fotó: Molnár Anikó

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.