“...at 12:20 pm April 26 2010, Nepal time a small serac in the middle section of the North Col route collapsed sending down ice debris across about a 30m front.

Unfortunately two climbers were struck, the fixed ropes for 30m-50m pulled out and one was swept downslope into a crevasse which was then filled in with ice debris...”

Jamie McGuinness

“I hope I’ll be able to sing ‘there’s nothing above me but clear skies’”

This is how László Várkonyi said good bye in a message sent before leaving for Everest. A week ago he called from the Base Camp at 5300 metres on Mount Everest, saying that he would disappear for some time.

He had climbed many 7000-metre and 8000-metre peaks – he would gently reject the word “conquered”. He had visited Everest, the tallest peak on Earth eight times. Now, after the eighth time, he remains there forever. The only Hungarian to have climbed 8750 metres without using supplementary oxygen. He did not want to use cylinders of oxygen as it was against his ethics, against his view of clean climbing. Konyi possessed very rare genetic abilities: he could survive several days in a row at 8600 metres, the so-called death zone. For instance two years ago, when his climbing partner, Dávid Klein turned back, he stayed alone at 8600 metres for two days, as he was certain he had a chance at summiting. He had exceptionally sensitive radars to judge changes in the weather, snow conditions, and the terrain, and eventually concluded that a safe return could not be guaranteed if he was to reach the peak.

5 sherpa hegymászó és egy kínai hegymászócsapat kereste Konyit, aki feltehetően egy jéghasadékba zuhant. Amit jégtörmelék fedett be. A kínaiak szerinte nincs már esély, hogy élve megtalálják. Klein Dávid ma jön le a hegyről. Ő azért nem vett részt a keresésben, mert a karja megsérült, s így kapaszkodni sem tudott volna a beépített kötelekbe. Seregi Tamás az expedíció harmadik tagja is leírja  a történteket: 40 órán át keresték Konyit, de hiába.

"Dear Friends, Fans, Followers, Everybody, I could write a lot about the chronicle about the past 40 hours, but I can not. An avalanche hit my friends while they were descending from the North Col. I lost one friend, Laszlo Varkonyi. He was the grandfather of Hungarian expeditioning, with 35 years of experience from deep sea diving to extreme mountaineering. A great guy, always in a good mood, sharing everything, helping everyone out with his tremendeous experience. One of his last feats was repairing an inverter in basecamp while we were comfortably having lunch. He took the broken inverter to pieces, fixed it and even improved it by designing a make shift water cooling system. All this with whatever he could find at hand in base camp. All this just so that the whole team could have electricity. I'm very deeply schocked, we tried everything to run a rescue operation but so far nobody could find him. After over 40 hours berried in snow and ice our hopes for finding him alive are dying.
I'm sorry for all the social entrepreneurs in the world not to be able to carry their flag where it belongs but I'm sure you understand the situation. I'm hoping perhaps someone would set up a website for all kinds of expeditions (mountaineering, sailing, paragliding, etc.) that could blog and spread the word about all...  the fantastic social entrepreneurs in the world.
 

Just days ago his daughter was having her 18th birthday. We were having fun in Hotel California teasing Konyi how she would celebrate. I can't believe this has happened. Thanks to all of you for your support. I close this blog here in memory of Konyi. Namaste, Tamas"

Még április 26-án sodorta el a lavina a két hegymászót: Konyit és Dávidot. Klein Dávid megsérült és az Előretolt Alaptáborba tért vissza.

Dávid beszámolója:

"Tegnap délben az Északi Nyeregből (7000 m) tartottunk lefelé az Előretolt Alaptáborba (6400 m), amikor félúton, viszonylag könnyű terepen jégomlás történt, ami annyit jelent, hogy a felettünk lévő jégfal leszakadt. Engem is és Konyit is elsodort a jég. Engem a jég ledobott egy jégfalra, át egy peremen, és a függőleges falon lógva álltam meg, a rögzített kötélen. Nem tudtam, Konyival mi történt, ő mögöttem volt. Reméltem, hogy őt elkerülte a lavina.

Engem később felülről, kötél segítségével kiemeltek, ekkor tudtam meg, hogy Konyi eltűnt. Tegnap és ma nagy erőkkel keresték, de nem került elő a teste. Szemtanúk szerint amíg engem sodort a lavina, Konyit 15-20 méterrel mögöttem elkapta, és direktbe rázuhant a jég.

Nekem a jobb karomon van több helyen zúzódás, már itt a hegyen egy mexikói orvos rendbe tette.
Holnapután hajnalban fogok lejönni a hegyről.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek az első benyomások! Pontos leírást később fogok adni a történtekről."

 A baleset az egyes tábor alatt 7000 méter környékén történt

Egy külföldi ügynökség vezetője: Jamie McGuiness beszámolója szerint április 26-án 12 óra 20 perckor az Északi Nyeregből egy jégfal zuhant le, amikor rengeteg mászó volt az úton. Ez éppen a két magyart találta el, Konyi valószínűleg egy hasadékba esett. Rá pedig jég omlott.  A beszámoló itt található angolul. Nedeczky Júlia hegymászó, aki járt már hegyen azt mondta ez valóban lavina-veszélyes hely lehet, lefelé pedig elég meredek, 700 méter körüli letörések vannak. 2001-ben Gárdos Sándor körülbelül ugyanitt szenvedett balesetet. Konyi néhány hete épp az ő emléktábláját tette rendbe.

Remélem, elénekelhetem majd, "nincs már felettem más, csak a tiszta ég" .

"Mit jelent, ha áll a folyó...
Mit jelent, ha sima a tó
Mit jelent, ha áll a szél
Azt, hogy már nem él
Mint a mozdulat, ha félbemarad
Mint az út, amelynek vége szakad
Mint a vízesés, mely megfagyott
Ha nem megyek, nem vagyok
Lennék fű, mely újra kinő
Lennék lélegzetnek friss levegő
Lennék szó, mely szól neked
Lennék kéz, mely vezet
Volnék tánc, mely körbeforog
Mitől a Föld szíve dobog
S én lennék e szívben a vér
Mely soha nem áll, de visszatér"

Sülyi Péter/Omega: Mozgó Világ

Konyi énekel az Everesten 2008-ban

Konyi, 2010. március 8.

Konyiék a kettes tábor felé tartanak: 7800 méteren állítják fel a sátrakat. Aztán vissza szeretnének térni az Előretolt Alaptáborba 6400 méterre. A visszatérés azért nagyon fontos, mert így lehet akklimatizálódni. Egy magasságot először megmutatnak a szervezetnek, aztán lemennek kipihenni a megterhelést. Így legközelebb, amikor ugyanazt a magasságot elérik már a szervezetük felismeri azt, olyan ez, mint az immunizálás. Így ingáznak le fel egészen az utolsó csúcstámadásig, amikor egy rohammal törnek a csúcsig.  A hegymászók március végén indultak el, hogy oxigénpalack nélkül első magyarként álljanak a világ tetején.

 A hegymászók a Hotel Californiában pihennek a kettes tábor kiépítésére

 Így építették tehát ki a táborláncot az Alaptábotról kezdve:

"Kora délután híre ment, hogy egy kartondoboz alma érkezett a sátorvárosba. Némi alkudozás után megvettük. Szintén ekkortájt, amikor még finomam sütött a nap, Konyival kiültünk a lócára, a sátor-fogadónk elé. Mint egy western, vagy egy egzisztencialista dráma: negyed óránként, lassan szóltunk valamit a másikhoz. A válasz rendszerint mindent értő hümmögés volt. Közben a szél kavarja a port, szivarom fanyar füstje száll, lábam pedig csendben ázik egy sárga műanyag lavórban gőzölgő meleg vízben. Ilyen egy pihenőnap."-ezt Klein Dávid írta, még az Alaptáborban.

Az alma vagy más, de tény, hogy  valami megártott Konyi (alias Várkonyi Laci) gyomrának. mert amikor az egyes tábort (7000 méter) állították volna fel, Konyi egy óra mászás után kénytelen volt visszafordulni.

Konyi pihen gyomorpanaszai miatt

Így először csak Klein Dávid ment fel  7000 méterre(az egyes táborba), ahol kijelölte a sátor helyét. Aztán ő is visszatért az Alaptáborba(5300méter).

 Annyi expedíció van ahegyen, hogy ki kellett parcelllázni a sátorhelyet

Dávid szerint "besétáltak az Előretolt Alaptábor csapdájába, ami magyarul annyit tesz, hogy kényelmesek voltak. Úgy tervezték, hogy minden magaslati tábort egy lendületes rohammal érnek el, aztán a magasságból alacsonyra, vagyis az Alaptáborba térnek vissza két napos pihenőre. De a fárasztó munka után csábítóbb az "Előretolt Alaptábor" magassága, ahonnan nem kell újra újabb fárasztó utat megtenni a magaslati táborok felé. Ott is van konyhasátor, kötzösségi sátor, szakács. A probléma az, hogy míg 5300 méteren, vagyis az Alaptáborban a szervezet regenerálódik, addig 6400 méteren, vagyis az EAT-ban, a szervezet leépül. De aztán Konyiék jobb belátásra tértek és visszatértek az Alaptáborba: pihenni. Később aztán Koyni is megggyógyult és jó erőben indult el az egyes táborba felvinni a sátrakat: erről született ez a napló.

Konyi naplója még április 20-ról: Hajnali 5-kor diszkréten kikaparom Dávid sátra alól a méteres bambusz karókat és próbálok ugyanilyen diszkréten megindulni a Hegy felé. Jók az esélyeim, ma én készítettem a reggelimet (halászlé kockából levest), és az út eleje is ismerős már. Elérem az oldalmoréna végét, magam mögött hagyom a sziklákat és rálépek a gleccserre. Hágóvasat veszek és elindulok a „beszállás” (a technikai nehézségek kezdete) felé. Még messziről felosztom, negyedelem, ötödölöm a falat, hogy majd meg tudjam becsülni, melyik fordulónál mekkora táv van még előttem. A kezdeti első lejtőn jeges foltok fogadnak, később azonban – szerencsére – ezek ritkulnak, majd eltűnnek. A meredekség ismerős, a kötélvezetés is többször visszaköszön. A nap egyelőre gyengén süt, így piheruhában mászom. A fejem, tüdőm rendben van, de az ütemváltásoknál fellépő kaparó köhögés persze most is velem van. Nagy megkönnyebbülés, amikor az út kétharmadánál az utolsó irányváltó fordulót is elhagyom. Az út innen kezdve meredekebb és lélekszaggatóbb, de tudom már, hogy a nyereg csak karnyújtásnyira van. Hopp! – úgy látszik idepottyant egy alumínium létra a nepáli oldalról (hisz ott használnak rengeteg ilyen létrát), de itt csak egy keskeny hasadékot ível át a könnyű alumínium szerkezet.


Odafent keresem a parcellánkat, s a jó leírás alapján meg is találom. A parcella egyik sarkát egy hólapát, másik 3 sarkát egy 3 tagból álló túrabot 3 részre szedett tagjai jelölik. Dávid ezek közé feszített egy sárga kötélgyűrűt. Elkezdem a kialakított helyen a sátor felállítását. Az időjárás nincs segítségemre, hóesés és enyhe szél kerekedik, de egy óra múltán már délcegen áll a sátor, s megvan az aggályos, aggodalmas feladat is: rögzíteni a sátrat, hogy a szél el ne rabolja. Úgy érzem, jól sikerült.

Lefelé eleinte viszonylag erős tempót diktálok, de hamarosan a tüdőm, szívverésem figyelmeztetnek, ez nem versenypálya, és normálisabb tempóra váltok. Az utolsó kötélhossz közben rádión beszélgetünk Dáviddal. Közlöm, hogy én mindjárt elérem a gleccsert és javaslom, hogy eredeti tervének megfelelően még az este induljon el az Alaptábor felé, én holnap reggel követem majd őt.  

 Az egyes tábor 7000 méteren

Az egyes tábor után a Hotel Californiában pihentek.Itt áldotta meg őket április 19-én Pemba láma és valamennyi expedíciós eszközt is.

Hazai mangalicás-hagymás tojásrántottát reggeliztek, miután Dávid átvette a hatalmat a konyhában. Kitessékelte a konyhájából Pasangot, az alaptábori szakácsot, aki ettől rettenetesen megijedt. De azért remélhetőleg főz még rájuk. Csak azt tudni kell, hogy a hegyi konyha nem annyira változatos. Csapati csapatival. Esetleg kompót és sör. Na jó ennyire nem sötét a helyzet, mert ott vannak a nemzetközi expedíciók (a gazdagok) és van cserekereskedelem. Konyiék vettek egy nagy készlet citromot és gyömbért is, erre nagyon nagy szükség van odafenn. A savanyú íz az, ami leginkább hiányzik. El sem lehet innen képzelni, hogy mennyire.

 Klein Dávid és Várkonyi László szponzorbarát öltözetben

Elég jól akklimatizálódnak, Konyi jól szaturál, Dávidnak kicsit rosszabbak az értékei. (A szaturációról itt az Aconcaguás blogban már olvashattatok, de röviden és tömören a hemoglobin oxigénszállító képességét jelzi százalékban. Ez olyan érték a hegyen, amitől egy jólelkű orvos azonnal elájul. Az én dokibácsim az értéket meghallva közölte, hogy náluk a kórházban ilyenkor már villog a piros lámpa a műtőben.)

Konyi rendbetette Gárdos doktor emléktábláját. (Gárdos Sándor 2001-ben a hegyen egy széllökés következtében lezuhant és meghalt.) Aztán valamennyien tiszteletüket tették az emléktáblánál.

Egy alaptáborban heten vannak plusz a személyzet. Konyi, Dávid és Seregi Tamás.

 Az expedíció felszerelése

Az expedíció március végén indult el, céluk, hogy első magyarként oxigénpalack nélkül érjenek fel a világ legmagasabb hegyének csúcsára: Konyi már nyolcadszor próbálkozik ezzel 2002-ben 8750 méterig jutott , ezzel ő  a magyar magassági rekorder.

Április 10-én érték el az 5200 méteren lévő Alaptábort, ami a Mount Everest gyönyörű csúcstömbje alatt van  a Rongbuk gleccser morénás vidékén. Sajnos a Rongbuk gleccser tömeget 1921 és 2008 között 106 métert vékonyodott. Szóval ezen a vékonyabb gleccser mellett töltik a legtöbb időt, itt akklimatizálódnak, sokat isznak (no nem alkoholt) kb 5 litert naponta és ezzel el is meg nagyjából az idő. Hatalmas narancsszínű sátrakban laknak (ebben semmi politika nincsen) körülbelül még egy hónapig, amíg ide-oda ingáznak az Alaptábor és felsőbb táborok között. Az aklimatizáció miatt. Most még kicsit szenvednek, Dávidnak gyomorfájása van, de  a többiek is kótyagosak. Konyi szokásához híven jól alszik, köszönhetően a jó akklimatizációs képeségének. De azért még az alaptáborba érkezés előtt ő is tett néhány túrát 4800 méterre, hogy jobban akklimatizálódjon.

Részlet Konyi naplójából: 

"Felébredek és kinézek a sátramból. Odakint kb. 10 cm hó borít mindent. Dáviddal megbeszéljük az éjszaka eseményeit – a szokásos átóbégatós módszerrel. A reggeli után (ízetlen pufi palacsinta és tojás volt) Dávid, akinek már indulhatnékja volt, összecsomagolt és 8:30-kor lendületesen megindult. Én úgy terveztem, hogy még fél órát pihenek. Vesztemre. Mire elindultam volna, az erős szél következtében a közben felállított ebédlősátor rudazata megtört és térdre ereszkedett, s a belül rekedt szakács és konyhás fiú kétségbeesetten próbált magának utat törni a kijárat felé a sátorponyva alatt a krumpli halmok, edények, akkumulátorok és egyebek között. Kívülről jól láttam mozgásukat és gyengéden igyekeztem terelni őket a szabadság felé.

A törött sátorrudakkal persze birkóztunk egy darabig, mire az erős szélben – úgy, ahogy – megint felállítottuk a sátrat, sok-sok kalapálás, kötözgetés árán.

Így sajnos egy újabb óra késéssel kezdhettem csak meg ereszkedésemet az Alaptábor felé. Az előttem haladó Dáviddal – a változó terepviszonyok és a növekvő távolság miatt – nem is volt végig rádiókapcsolatom, de nem sokkal a beérkezés előtt sikerült a kapcsolatfelvétel, így Dávid valóra válthatta kívánságomat és a sötét, hideg éjszakában, hóesésben elém sietett egy kulacsnyi Varázsitallal. Az éjszaka nem kellett ringatni."

Tehát most visszatértek az Alaptáborba.